Csajági Tímea

Tímea a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően kezdetben az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Magánjogi Kodifikációs Főosztályán dolgozott az új Polgári Perrendtartás előkészítésén. Ezt követően az egyik legnagyobb hazai ügyvédi irodában helyezkedett el ügyvédjelöltként, ahol főleg M&A tranzakciókkal, társasági jogi kérdésekben való tanácsadással, valamint energetikai jogban való tanácsadással foglalkozott, illetve a peres és nemperes eljárásokban, valamint választottbírósági eljárásokban való képviselet ellátásában vett részt. Majd a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda M&A csoportjában dolgozott ügyvédjelöltként, ezután tapasztalatot szerzett az OTP Bank Nyrt. Jogi Igazgatóságán, jogi előadóként. Tímea a munka mellett PhD tanulmányokat is folytat az ELTE-ÁJTK Polgári Eljárásjogi Tanszékén, melynek köszönhetően részt vett az új Polgári Perrendtartás koncepciójának előkészítésében. Ezen túlmenően Tímea részt vesz a Kúria gyakornoki programjában, ahol főként pénzügyi perekben felmerülő anyagi és eljárásjogi kérdéseket vizsgál. Tímea 2020-tól az ELTE-ÁJTK Polgári Eljárásjogi Tanszékének megbízott óraadója, ahol polgári peres és nemperes eljárások tantárgyak oktatásában vesz részt. Tímea a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Irodában főleg a polgári peres és nemperes eljárásjogi kérdések véleményezésében, megoldásában vesz részt, illetve e területen történő jogi tanácsadás, illetve képviselet tekintetében rendelkezik tapasztalattal. Tímea számos due diligence report készítésében vett részt, és korábbi munkája során közreműködött egy jelentős magyar bank külföldi vevők általi felvásárlásában. Tímea az OTP Bankban főleg compliance feladatokat látott el, melynek keretében adatvédelmi területen is jelentős tudást szerzett.

Tudjon meg többet kapcsolódó szolgáltatásainkról: https://home.kpmg/hu/hu/home/services/tax/legal-services.html

Megosztás: