2023. július 6-án, 9:00 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenyen várhatóan közel 3000 sportoló indul majd. A verseny távja légvonalban 155 km, limitideje 48 óra. Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra az online nevezés elkezdődött, személyesen nevezni július 5-én szerdán 11:00 és 20:00 óra között lesz lehetőség a Kékszalag PORT-ban.
„Hazánk legismertebb vitorlásversenyén több, mint 30 különböző kategóriában mérhetik össze tudásukat a vitorlázók. A sportolók motivációja a táv teljesítésében más és más, de közös bennük a sportágunk és a természet iránt érzett tisztelt, elkötelezettség. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Kékszalag Nagydíjon a történelmi múlttal rendelkező klasszikus hajóktól, egészen a legkorszerűbb technológiákkal rendelkező vitorlásokon át, mindenki egyaránt képviseltesse magát. A tókerülő versenyére való felkészüléshez elengedhetetlenek az újítások, melyeknek köszönhetően a hazai hajóipar folyamatosan fejlődik az elkötelezett innovátorok és fejlesztők révén. Szeretném megköszönni támogatóinknak, hogy mellettünk állnak és támogatják a Szövetség munkáját” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.
„Immár harmadik éve hirdetjük meg a Kékszalag KPMG Fair Play-díjat, mert töretlenül hiszünk abban, hogy az igazi verseny szellemiségének alapja az integritás, a bizalom és az együttműködés. Idén is azt a személyt vagy csapatot ismerjük el a díjjal, aki megmutatja, hogy verseny közben sem feledkezhetünk el egymás segítéséről és a tiszteletről” – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója.
A Kékszalag ma már lényegesen több, mint egy vitorlásverseny. A Kékszalag Fesztivál számos kulturális és gasztronómiai programmal idén már július 1-jén elkezdődik és július 8-án az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ünnepélyes díjkiosztójával ér véget – derült ki Holczhauser András főtitkár nyilatkozatából, valamint az alábbi sorokban olvasható versenyeket és programokat is ismertette.
A Kékszalag Fesztivál keretein belül, a Magyar Vitorlás Szövetség július első napján rendezi meg a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat és ezzel párhuzamosan a klasszikus balatoni hajóosztályoknak megrendezett Classic Round Futam – 26. Izsák Szabolcs Emlékversenyt. A Balatonfüredi mólón az MVSZ a Lipták Gábor Könyvtárral és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával közösen megnyitják a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítást, mely a teljes vitorlásszezonban megtekinthető lesz. A kiállításon, a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni. Másnap kerül sor a gyermekek Kékszalagjára, a Kékpántlikára, melyen a balatonfüredi nagymóló előtti vízterületen versengenek majd az ifjúsági vitorlázók, a parton pedig színes programok várják az érdeklődőket. A felnőttek részere július 2-án a Balatonfüredi Yacht Club rendezi meg Horváth Boldizsár emlékversenyt.
Július 6-án 9:00 órakor rajtol el a balatonfüredi vízterületről Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj.
Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ünnepélyes díjkiosztóját július 8-án 18:00-kor a Balatonfüredi Gyógy téren tartják, melyet utcabál követ.
Az egyhetes programsorozatra mindenkit várnak, kicsiket és nagyokat egyaránt! Jól látható, hogy az idei évben is kiemelten fontos szerepet kap a Magyar Vitorlás Szövetség rendezői szemlélete, amely a Kékszalag Fesztivál versenyek és programok színes kavalkádjában mindenki számára a legkiválóbb szórakozási élményt kívánja nyújtani. Ezzel a szemlélettel a szervezők azt vallják, hogy a Kékszalag Mindenkié!