Szerzői jogi témában készült cikk nyerte a KPMG jogászpályázatát

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda 2021. második félévében elindította a KPMG Jövőépítők Programját, amelyben olyan egyetemi hallgatókat keresnek, akik meglévő tapasztalataik rendszerezése mellett szívesen tekintenek a jövőbe és gondolkodnak előremutató jogi témákon.

A program keretében hirdette meg a KPMG Legal őszi cikkíró versenyét, amelynek első 3 helyezettje pénzjutalomban, szakmai juttatásokban részesült, illetve fizetett gyakornoki álláshoz juthat a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Irodánál.

A versenyre beérkezett pályaművek közül a zsűri az ELTE negyedéves hallgatójának, Kovács András Félixnek, „A szerzői jog nem játék – Miért ellentmondásos a videójátékok műszaki védelmi intézkedéseinek szabályozása az EU szerzői jogában?” című művét ítélte a legjobbnak. Második helyezett lett Csillik Kristóf és Gera Anna, az ELTE ötödéves hallgatóinak munkája „Mondd, te kit választanál?- Kérdezz-felek a választottbírósági eljárás jellegzetességeiről és gyakorlatáról” címmel, a harmadik helyet pedig Bors Bálint, a Pécsi Tudományegyetem másodéves hallgatójának „Az önvezető autók döntéshozatala kritikus helyzetekben – A robotautók gyártóinak és használóinak jogi felelőssége” című pályamunkája nyerte el.

A KPMG számára fontos a múlt eredményeinek ismerete és feldolgozása, ám a mindennapi kihívások egyre inkább megkövetelik a jövőbe tekintő gondolkodást. A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Irodánál egyfajta ötvözetét képviseli a modern technológiát alkalmazó és a tradicionális jogi gondolkodást is elmélyülten művelő jogi tanácsadóknak.

Gratulálunk győzteseknek!


Írta

Olvass tovább