A Covid19-világjárvány eredményeként a távtárgyalásoktól és általában az online térben történő vitarendezéstől tartó felek is láthatták, hogy milyen hatékony és gördülékeny a vitarendezésnek ez a módja.
Amint arra korábbi bejegyzéseinkben is rámutattunk, a választottbírósági intézmények és szervezetek számos, technikai és eljárási kérdéseket egyaránt rendező iránymutatást dolgoztak ki.
Erre tekintettel egyrészt számítani lehet arra, hogy egyre több választottbírósági intézmény a vonatkozó iránymutatásokat a gyakorlati tapasztalatokra építve pontosítja, esetleg bővíti, illetve egyre több választottbírósági szabályzatban találkozhatunk majd a távtárgyalásokról szóló rendelkezésekkel.
Másrészt várható, hogy a felek is gyakrabban kérik majd az eljáró választottbírótól a szóbeli tárgyalás helyett a távtárgyalás megtartását. Továbbá az eljáró választottbírói tanács az ügy egyedi körülményeire és jellegére tekintettel gyakrabban és „bátrabban” dönt majd távtárgyalás megtartása mellett.
Az online vitarendezésben rejlő lehetőségeken túl azonban ez az időszak rámutatott a nehézségekre is, amelyeket a feleknek és az eljáró választottbírói tanácsnak különösen akkor kell figyelembe vennie (mert akkor már van „választási lehetősége”), amikor a Covid19-világjárvány előidézte utazási és egyéb személyes érintkezéssel járó korlátozások már nem érvényesek. Ebben a helyzetben már – a „legalább halad az ügy és van tárgyalás” szemléleten túl – egyéb tényezőket is figyelembe lehet és kell venni, amelyek közül az alábbiakban néhányat kiemelünk.
Első: az ügy jellege, ideértve az eljárás tárgyának értékét és komplexitását. Nem minden hozzávetőlegesen kisebb értékű ügy egyben egyszerű megítélésű is. Ugyanakkor az már a vitarendezés korai szakaszában látható, hogy egy viszonylag kisebb értékű és kevésbé komplex vagy nagyobb és ténybeli és jogi megítélését illetően is bonyolultabb üggyel állunk-e szemben, ahol tanúk, szakértő bevonása szükséges, illetve az egyik vagy mindkét oldalon több fél áll. A fentiekben hivatkozott iránymutatások a nehéz helyzetekre is adnak támpontot és – amennyire az eljárás bizalmas jellege megengedi – sikertörténetekről hallhattunk a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás világából. Mindazonáltal a nagy értékű és komplex ügyeknél a távtárgyalással járó hatékonyság mellett az esetleges eljárási hibákban rejlő kockázatok – amelyek a választottbírósági ítéletet is veszélye sodorhatják – több figyelmet és mérlegelést igényelnek.
Második: a felek és jogi képviselők hozzáállása, technikai felkészültsége, rugalmassága, van-e a felek között aszimmetria ezen a téren. Az eljáró választottbírói tanácsnak erre is figyelnie kell, különös tekintettel olyan választottbírósági eljárások esetén, ahol az alapul fekvő eljárási szabályzat egyébként lehetővé teszi – figyelemmel a felek álláspontjára -, hogy az eljáró választottbírói tanács maga döntsön a tárgyalásnak nem szóbeli, hanem elektronikus eszközök útján történő megtartása mellett.
Harmadik: a jogi képviselők és az eljáró választottbírói tanács közti személyes interakció jelentősége. Visszatérő kritika a virtuális térbe terelt kommunikációval szemben, hogy a sokszor alábecsült (pedig igazoltan az információk nagyobb részét ezen a csatornán adjuk át) nonverbális kommunikációnak, ha nem is az egész, de jelentős része elvész az éterben. A hangszín, hangsúly, mimika, gesztusok és testtartás – ha egyáltalán hallható és látható – csak csökkent formában jelenik meg. Mi köze van ennek a választottbírósági eljárás során tartandó szóbeli tárgyaláshoz? Több, mint gondolnánk. Az ügyet előadó jogi képviselőknek lényeges visszajelzés és jövőbeni útmutató – ha sikerül jól értelmezni és megfejteni – az eljáró választottbírói tanács részéről érkező nonverbális kommunikáció.
Minden ügy más, így a távtárgyalás lehetőségét is esetről-esetre, a hatékonyságot mint fontos éréket figyelembe vevő, de ezen túlmutató kérdések vizsgálatával együtt érdemes mérlegelni.
Bővebb profil
