Rekordmennyiségű pályázatból a KPMG ’Tudatos Jóllét programja’ HR KOMM Award díjban részesült

2020. október 29-én a HR-kommunikációs szakma hagyományos megmérettetésén a győztesek közé került a KPMG pályázata is. A HRPWR.HU és az Üzlet & Pszichológia a Kreatív című lappal közösen immár negyedik alkalommal hirdette meg nagysikerű versenyét, a HRKOMM Awardot, amelyre idén is rekordszámú pályázat érkezett. A KPMG a HR plusz kategóriában, az ’Egészségtudatos munkahely’ témában vehette át a díjat az online megrendezett eredményhirdetésen.

A szakmai zsűri a HR-kommunikációs megoldás eredetiségét, stratégiai beágyazottságát értékelte, valamint mérlegelte az adott program pozitív hatását a munkatársakra.

A KPMG Tudatos Jóllét programja mentálhigiénés egyéni konzultációval, online előadásokkal és interaktív programokkal nyújt segítséget és módszereket a cég munkatársainak, lelki egyensúlyuk fenntartása érdekében, és a testi-lelki egészség fontosságára hívja fel a figyelmet, így a munkatársak mentális jóllétéhez is hozzájárult a COVID időszakban.

’Nem határoztunk meg konkrét célszámot, bíztunk benne, hogy a távoli munkavégzésben dolgozó munkatársaink élnek a lehetőséggel. A kezdeményezés fontosságát és a program hasznosságát igazolta a nagy érdeklődés. Minden 5. kollégánknak tudtunk megoldást és eszközt kínálni mentális jóllétük fenntartásához ezen nehéz időszakban szakértő kollégáink segítségével” — hangsúlyozta Emri Zsuzsanna, a KPMG Magyarország HR igazgatója.

A programot a KPMG két fázisban valósította meg. A pandémia tavaszi első hulláma idején márciusban indult a „bitesize” sorozat (rövid 30 perces alkalmak), amelynek keretében többek között relaxációs, stresszkezelési technikákat, pszichés megküzdési módszereket sajátíthattak el az érdeklődők, valamint egyéni mentálhigiénés konzultációt vehettek igénybe. A projekt második fázisában — a programmal kapcsolatos általános elégedettségi felmérés visszajelzéseit figyelembe véve — a program hathetes intenzív, interaktív mentálhigiénés programmal folytatódott.

„A program további fejlesztésén is dolgozunk, hiszen van rá igény és szükséges is nap, mint nap tenni a munkatársaink testi-lelki egészségéért” – folytatta Emri Zsuzsanna.

2020 októberében publikálta a KPMG CEO Outlook 2020 kutatását, amely a világ legjelentősebb piacainak meghatározó cégvezetői körében végzett felmérés eredményeit foglalja össze. A tanulmány egyik következtetése, hogy a klímaváltozás miatti aggodalmak ugyan nem szűntek meg a cégvezetők szerint, de a társadalmi kérdések és az emberi erőforrás témaköre, a munkaerő értékének védelme érthetően most sokkal előbbre került a sorban az őket foglalkoztató tematikák között.

A KPMG Magyarország HR-kommunikációs díjban részesített, ’Tudatos Jóllét Programja’ a munkaadói felelősségre és az emberi értékek kiemelt fontosságára hívja fel a figyelmet.


Írta

Olvass tovább