Fedezetlen fogyasztási hitelek: kockázatok és lehetőség

A koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésével kapcsolatos szabályozás alapján több intézménynél bevezetésre kerültek kedvezményes kamatozású fogyasztói hitelek.

A 47/2020-as Kormányrendeletben meghatározásra került, hogy a 2020. március 19-at követően felvett zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét. Ezt egészítette ki, pontosította kettő szempontból a 62/2020-as Kormányrendelet.

Egyrészt a THM plafon alkalmazásában az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes időtartamára, azaz például a 2020. első féléve kapcsán végig a THM plafon 5,9%. Másrészt a kormányrendelet egyértelműsítette, hogy amennyiben a zálogjoggal nem fedezett hitelek tekintetében meghatározott THM korlátozásra vonatkozó határidő (jelenleg 2020. december 31.) nem kerül meghosszabbításra, akkor 2021. január 1-től az adott hitelező szerződéskötéskor érvényben lévő hirdetményében meghatározott THM lesz irányadó.

Készítettünk egy nem teljeskörű gyűjtést, hogy április 3-án mely intézményeknél érhetőek el ezen termékek, a vizsgált 11 intézményből eddig 4 jött ki a fentieknek megfelelő új termékkel, ezeket a lenti táblázatban mutatjuk be. A kutatásunk alapján jól látható, hogy jelenleg még az intézmények nagyobb része nem jött ki a kedvezményes kamatozású személyi kölcsönökkel, továbbá a vizsgált intézmények mindegyike átmenetileg – jellemzően új termék kidolgozásáig – felfüggesztette a hitelkártyák és a folyószámlahitelek értékesítését.

Az új fogyasztási hitelek értékesítése kapcsán több kérdés merülhet fel, többek között érdemes elemezni:

  • A fizetési moratórium az új folyósításokra nem vonatkozik, mivel az csak a 2020. március 18-án 24 órakor fennálló hitelekre érvényes. Ennek következtében előnyös, hogy az ilyen terméket kínáló intézmények már 2020-ban is tudnak kamatot és díjat szedni ezen hitelek után.
  • Át kell gondolni, hogy milyen konstrukcióban kívánja nyújtani a kölcsönt az intézmény. A többség csak a jogszabályban előírt határidőig (jelenleg 2020. december 31-ig) biztosítja a kedvezőbb kamatozást, de van olyan is, aki üzletpolitikai okokból a teljes futamidőre biztosítja a kezdeti kedvező kamatozást.
  • Át kell gondolni a termék célcsoportját tekintettel a kockázati költségekre is. A 2020. februárjában folyósított fedezetlen lakossági és nem-pénzügyi vállalati fedezetlen hitelek átlagos kamata az MNB legfrissebb statisztikája szerint[1] 13,19% volt. Ehhez képest a THM plafon ennek kevesebb mint a fele, ez a korábbi konstrukciókhoz képest szignifikánsan limitálja a kockázati költségekre rendelkezésre álló teret, azaz különösen fontos a kockázati költségek alacsonyan tartása.
  • A jelen helyzetben magas a bizonytalanság, amely a korábban alkalmazott módszertanokkal nehezebben teszik lehetővé a hatékony hitelbírálatot és hitel-monitoringot. Sok szempont van, például egyrészt az ügyfelek bevételének stabilitására is különösen érdemes figyelni, másrészt a viselkedési modellekben kezelni szükséges a fizetési moratórium adattorzító hatásait.

A fentiek alapján véleményünk szerint üzleti szempontból kifizetődő lehet a kedvezményes kamatozású fogyasztási hitelek értékesítése, ennek során új ügyfelek is elérhetőek (tekintettel a kevés ezt nyújtó szereplőre is), azonban a kockázatok korlátozása érdekében körültekintően kell eljárni. Megfelelő módszerekkel elemezni szükséges a jövedelmezőségét, továbbá különösen fontos a megfelelő célcsoport és kondíciók meghatározása és a jelen helyzetben is effektív hitelbírálati modellek kidolgozása és alkalmazása. A hitelbírálati modellek kidolgozása során különös hangsúlyt kell helyezni nem csak a múltbéli adatokra, hanem az adós jövőbeli kilátásaira, például a munkaerőpiaci szektorának, illetve más gazdasági kilátások értékelésével.

Kölcsön típus Futamidő Kamatozás 2020 Kamatozás 2021-től Összeg (Ft) Megjegyzés
Személyi kölcsön 2-7 év 5,67% (THM 5,9%) 9,99%-19,99%
(THM 10,6%-22,2%)
0,7-7 millió Hitelkártya, folyószámlahitel termékek kialakítása folyamatban van
Személyi kölcsön 5-7 év 5,79% (THM 5,9%) 7,49%-12,99%
(THM 8,1%-13,8%)
0,3-7 millió Hitelkártya, folyószámlahitel termékek kialakítása folyamatban van
Személyi kölcsön 3-8 év 5,75% (THM 5,9%) 10,99%-17,99% (THM 11,6%-19,6%) 0,4-10 millió Hitelkártya, folyószámlahitel termékek kialakítása folyamatban van
Személyi kölcsön 3-7 év 4,99-5,36%
(THM 5,88-5,89%)
4,99-5,36%
(THM 5,88-5,89%)
0,2-8 millió Átmenetileg felfüggesztik a hitelkártyák és folyószámlahitelek értékesítését

Fedezetlen fogyasztási hitelek kiválasztott hazai intézményeknél 2020. április 3-i állapot szerint

[1] https://www.mnb.hu/letoltes/sajto-202002.pdf


Írta

Olvass tovább