Az utóbbi időben számos sajtóorgánum foglalkozott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény (Pmt.) által előírt kötelező ügyfél-átvilágítással, mivel az eredeti tervek szerint 2019. június 26. volt az átvilágítások és az azokhoz szükséges információk és ügyfélnyilatkozatok megadásának határideje, amely időpontot követően kötelező lett volna az ügyfelek számláit zárolni.
Bár az intézmények az utóbbi hónapokban erős kampányt folytattak annak érdekében, hogy minden ügyfélhez eljusson az átvilágítási kötelezettségről szóló tájékoztatás, úgy néz ki, hogy bankszektor szinten még maradt egy jelentősebb állomány, akik esetében ez nem valósult meg. Legalábbis az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás erre enged következtetni.
A módosító javaslat indoklása alapján a Magyar Bankszövetség is jelezte, hogy a hitelintézetek ügyfeleinek nem elhanyagolható része nem fog átvilágításra kerülni határidőre. Ezen ügyfelek számláit kötelesek a szolgáltatók zárolni, amely komoly káoszt okozhat a piacon, ha az ügyfelek egy jelentősebb része nem tranzaktálhat. Ez lakossági ügyfeleknél is komoly kellemetlenséget okozhat, azonban vállalati ügyfelek esetén a működést is veszélyeztetheti a számlák zárolása. A piaci tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy főként a vállalati ügyfelek átvilágításával maradtak el a bankok, ami nem csoda, hiszen jogi személyek esetén szükséges a tényleges tulajdonos azonosítása, amely egy bonyolultabb tulajdonosi struktúrában időigényes feladat lehet.
Erre reagálva a tegnapi napon elfogadták azt a módosító javaslatot, amely a mai átvilágítási határidőt október 31-re halasztja.
Az eredeti javaslat egy ennél kisebb mértékű halasztást javasolt (augusztus 31.), azonban az elfogadott több mint 4 hónapos halasztás várhatóan elegendő időt biztosít azon szolgáltatók számára, akik elmaradtak az ügyfelek átvilágításával, hogy az ügyfelektől az átvilágításhoz szükséges információkat, nyilatkozatokat be tudják szerezni, azonban a nagyobb ügyfélkörrel rendelkező intézményeknek továbbra is javasolt lehet automatizációs megoldásokat igénybe venni a határidő betartásához.