Most lenne érdemes kiszállni a magyar vállalatokból a tulajdonosoknak, ha eladni akarnak. Lehet is látni tranzakciókat, de ezekből sokkal több is lehetne még. Furcsa sajátossága a piacnak, hogy elég sok magyar céget megfuttatnak a piacon, de az eladási szándék nem mindig komoly. Mindez annak fényében igazán meglepő, hogy a következő években megint eltűnhetnek a vevők, és akkor sokkal nehezebb lesz jó alkut kötni.
A még mindig alacsony kamatok és a cégekben felgyűlt befektethető eredmény világszerte magas keresletet indukál a cégek iránt, a célpontokat pedig a magas nyereség és a kedvező növekedési kilátások teszik vonzóvá. Mindez jó exit pozíciókat teremt a tulajdonosok számára Magyarországon is. Ehhez, és csak ehhez képest viszonylag alacsony a sikeres tranzakciók száma, még akkor is, ha minden esély megvan rá, hogy az év végéig csúcsot döntsön a felvásárlási piac.
Az nem kérdés, hogy a magyar gazdaság és legfőbb felvevő piacai ma csúcsra járnak, de sok tényező mutat abba az irányba, hogy nem marad ez mindig így. Az Egyesült Államokban a konjunktúra hosszú ideje tart, és már elindult a kamatemelési ciklus. Ez a növekedés gyengüléséhez vezethet, ami kedvezőtlenül érintheti az amúgy is törékeny és gyengécske európai fellendülést is. Tovább rombolhatja a növekedési kilátásokat az amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háború, ami – leginkább az európai gépjármű export visszaesésén keresztül – ugyancsak érzékenyen érintheti a magyar gazdaságot.
Magyarországot tekintve, a jelenlegi aktivitás egyik fő mozgatórugója a 2015-20-as európai uniós támogatási ciklus forrásainak intenzív lehívása. Csakhogy a magyar kormány erőfeszítéseinek eredményeként a ciklus meglehetősen “fejnehézre” sikerült, a források zömét már lehívtuk. Ennek megfelelően az elmúlt években 1500-2000 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás húzta a magyar gazdaságot, ezek a források viszont záros határidőn belül megcsappanhatnak, és 2019-re, de legkésőbb 2020-ra ez a pozitív hatás kifut a rendszerből.
Mindez azt jelenti, hogy a ma dinamikus eredménynövekedést mutató vállalatok a következő években nem fogják ámulatba ejteni a vevőket. Pedig pontosan ez a cégértékelésben az egyik legfontosabb tényező. A vevők legfontosabb szempontja a vásárláskor a várható növekedés, és ez az, ami ma még vonzóvá teszi a portékát, néhány év múlva viszont ez a hatás gyengülhet. A lassulást kizárólag a vállalati hatékonyság növelésével lehetne ellensúlyozni, a tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy ez nem a magyar vállalatok erőssége: a növekedési ciklus nem jár együtt a hatékonyságot javító beruházások emelkedésével.
A vevők vásárlási kedvét ma még fűti az alacsony kamatszint is, hiszen mindenki szeret olcsó forrásból vásárolni. Csakhogy a válság óta tartó alacsony kamatok kora lassan véget érni látszik, az Egyesült Államok után Európába is visszatérhet az infláció, ami itt is kamatemelésre kényszeríti a jegybankokat. Márpedig a befektetők reál értelemben gondolnak az elvárt hozamra, emiatt a kamatszint nagyon erősen hat a felvásárlási hajlandóságra.
Vevőből pedig eleve nincs sok. A hazai cégek leginkább stratégiai befektetők számára érdekesek, ami önmagában is behatárolja a keresletet, legyen szó magyar vagy külföldi vevőről akár. A kockázati tőke befektetők kerülik a magyar piacot, mert a megvehető vállalatok mérete kicsi, többségük csak belpiacra termel, a jogszabály változások pedig túl gyakoriak. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kockázati tőke gyakran csak társulni akar a kiszemelt cégbe, nem pedig megvásárolni azt. Az alacsony ár, illetve az együttélés kényszere pedig nem illik bele a magyar cégtulajdonosok gondolkodásába.
A magyar vevők általában csak a kifejezetten jó lehetőségekre ugranak, azaz olcsón szeretnek vásárolni, ami ritkán találkozik az eladók kiszállási szándékaival. Maradnak a külföldi szakmai befektetők, az ő érdeklődésüknek viszont gátat szabnak a magyar cégméretek. A külföldi stratégiai partner jellemzően olyan felvásárlási célpontot keres, aminek integrálásával a vállalata érdemben tudja növelni piaci részesedését az adott piacon. Az ennél kisebb társaságok beillesztése a cégstruktúrába olyan aprómunka, amit a legtöbben nem szívesen vállalnak fel, mert a ráfordított energia nem térül meg számottevő hozzáadott értékben.
Nem fogalmazunk meg erős állítást, ha azt mondjuk, hogy az eladósorba érő magyar vállalatokért még most, a felfutási ciklusban is csak igen ritkán jelentkezik kettőnél több vevő, jellemzően inkább egy komolyabb érdeklődő akad. Márpedig ez óriási különbség, hiszen jó árat csak akkor lehet elérni, ha több vevőjelölt verseng a cégért. A potenciális vevők számának csökkenése ebben a környezetben azt jelenti, hogy a magyar vállalatok a konjunktúra lankadásával egyre nehezebben adhatók el, és már egy érdeklődő megtalálása is jó eredménynek számít.
A mostanihoz hasonló kiszállási lehetőségre talán 4-5 évet kell várni.
Ahhoz képest, hogy a jelenlegi állapotok ideálisnak mondhatók az értékesítés szempontjából, mégsem sok magyar vállalat cserél tulajdonost. Ennek hátterében az áll, hogy a klasszikus, 90-es években alapított, mára több milliárdos forgalmúvá nőtt vállalati kör jellemzően családi tulajdonban van, és ez az értékesítés szempontjából számos problémát felvet.
Ami a vevőket illeti, őket ezeknél a cégeknél az aggasztja leginkább, hogy a jellemzően 60-as éveiben járó tulajdonos nélkül a cég hogyan teljesít majd. A családfő cégvezetők az elmúlt évtizedekben olyan tudást halmoztak fel saját cégükkel kapcsolatban, ami rendkívül értékes (vevői- és piacismeret), de kevésbé jól dokumentált, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy forgalomvesztés nélkül átvehető-e az új tulajdonosok által. Ezért a potenciális vevők részben ragaszkodnak a régi vezető további részvételéhez a vállalat irányításában, részben diszkontálják az árat, ami viszont sokszor elfogadhatatlan az eladó számára.
Az eladói oldalon gyakori probléma, hogy a tulajdonosok nem feltétlenül eltökéltek a vállalat értékesítésében, sokszor inkább csak megfuttatják a céget piacon, hogy megtudják, mennyit érhet valójában. Az ilyenkor közreműködő tanácsadók hamar felismerik a helyzetet, mert az eladó jellemzően ragaszkodik a tisztán sikerdíjas tanácsadói munkához, és sokszor szeretné megtartani a vállalat többségi tulajdonát. Az ilyen próbálkozásokból csak igen ritkán lesz végül üzlet, mert az eladó ragaszkodik egy indokolatlanul magas vételárhoz, ami miatt a vevők is hamar megérzik, hogy a visszavonulás szándéka nem feltétlenül őszinte.
Ahhoz hogy a magyar tulajdonú cégek könnyebben cseréljenek gazdát mindenképp szükséges lenne arra, hogy a tulajdonosok tudják, mit akarnak. Több tulajdonos esetén gyakran előfordul, hogy van, aki kiszállna, a többiek – még ha kisebbségben vannak is – viszont visszahúzzák. Az ilyen körülmények között megkezdett eladási folyamat biztosan kudarcra van ítélve. Az is célszerű, ha a folyamat minden pontján professzionális segítőkkel dolgozunk, még akkor is, ha kiváló üzletembernek tartjuk magunkat. Lehet, hogy valaki kiválóan tud kutyatápot gyártani, de a kutyatáp gyár eladásában biztosan nincs tapasztalata.
Bővebb profil
