December 20-án döntés az Uber betiltásáról?

Az Európai Unió Bírósága a tervek szerint 2017. december 20-án dönt arról, hogy betiltható-e az Uber személyszállítás-szervező platformja.

Májusban az Európai Unió Bíróságának illetékes főtanácsnoka azt mondta, hogy az Uber tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni, és ezáltal vonatkoznak rá a taxisofőrök számára előírt kötelezettségek is. A főtanácsnok indítványa azonban nem köti az EU bíróságát.

Egy korábbi blogbejegyzésünkben („Sárgul az UBER?[1]) már írtunk az uniós vizsgálatról (C-434/15 ügy). Az ügy hátterében egy spanyol taxisszövetség kérelme áll – ők arra kérték a spanyol bíróságot, hogy az Uber tevékenységét minősítsék versenyt sértő és tisztességtelen magatartásnak, mivel engedélyek hiányában nyújt velük azonos szolgáltatásokat. A taxisok azt is kérték, hogy a bíróság tiltsa meg az Uber számára a személyszállításhoz kapcsolódó szolgáltatások engedély nélkül történő nyújtását.

A kérdés tehát az, hogy az Uber tevékenysége engedélyköteles-e. Ehhez a főtanácsnok szerint azt szükséges eldönteni, hogy a szolgáltatások engedélyköteles közlekedési szolgáltatásnak, vagy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv által szabályozott és csak kivételes esetekben (pl. nyomós közérdekből) korlátozható információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősülnek-e. A májusban kiadott főtanácsnoki indítvány szerint pedig engedélyköteles közlekedési szolgáltatásnak minősül az Uber tevékenysége. A főtanácsnok indítványa azonban nem köti az Európai Unió Bíróságát, amely várhatóan december 20-án mondja ki a végső szót az ügyben.

Az Uber működésével kapcsolatban párhuzamosan egy francia ügy is folyamatban van az Európai Unió Bírósága előtt (C-320/16). Bár ennek az ügynek az alapkérdése részben eltérő, de a főtanácsnoki indítvány ebben az esetben abból indult ki, hogy az Uber szolgáltatása nem minősül információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak.

* * *

[1] https://blog.kpmg.hu/2017/05/sargul-az-uber/


Írta

Olvass tovább