Elhalasztotta az ESMA rendszeres internalizáló rezsim bevezetését egyes termékekben

Az ESMA július 12-én kiadott frissítése meglepő fordulatot hozott a MiFID II által minden eszközre kiterjesztett rendszeres internalizáló rezsim éles indulásával kapcsolatosan.

Maga a rendszeres internalizálás nem új fogalom, már a MiFID I-ben is jelen volt, azonban korábban csak a részvényekre volt alkalmazandó és kvalitatív kritériumokhoz volt kötve. A MiFID II viszont már két, kvantitatív ismérv (gyakoriság, rendszeres és a jelentős nagyságrend) alapján állapítja meg a rendszeres internalizáló státuszt, és kiterjeszti az összes pénzügyi eszközre.

2018. január 3. óta már önkéntesen alkalmazhatóak a rendszeres internalizálókra vonatkozó szabályok, azonban kötelezően csak 2018. szeptember 1-től lesz alkalmazandó, mivel augusztus 1-től válnak elérhetővé a küszöbértékek kiszámításához szükséges EU-s szintű kereskedési adatok.

Az ESMA állásfoglalása alapján azonban szeptember 1-től csak a részvényekre, a részvény jellegű eszközökre és a kötvényekre lesz kötelezően alkalmazandó, a többi eszközre (derivatívák, tőzsdén kereskedett áruk (ETC) és tőzsdén kereskedett adósságinstrumentumok, strukturált pénzügyi eszközök, kibocsátási egységek) csak 2019 március 1-től.

De mekkora könnyítés lehet ez ténylegesen a hazai intézmények számára? A rendszeres internalizálókra vonatkozó követelményeknek való megfelelés számos ponton érinti a befektetési vállalkozások jelenlegi működését, így vélhetően a nagyobb intézmények már megkezdték a felkészülést, így a számukra kissé későn érkezett ESMA állásfoglalás a munka befejezését tolta csak későbbre. Emellett mivel itthon számos intézmény rendszeresen kereskedik államkötvényekkel OTC-n sajátszámlára, így számukra várhatóan a szeptember 1. marad az irányadó határidő.  Van azonban néhány feladat, amellyel az ESMA állásfoglalása miatt vélhetően a hazai intézményeknek csak később kell foglalkoznia, mint például a referencia adatszolgáltatás, vagy a derivatívák egyes eszközcsoportokba történő besorolása.

Az ESMA közleménye szerint a határidő eltolásának fő oka az, hogy egyes eszközosztályokban az adatok teljeskörűsége jelenleg még nem érte el a megfelelő szintet, ezért úgy döntött az ESMA, hogy az adatok teljessége érdekében néhány eszközosztály esetén módosítanak a határidőn.  Az ESMA csak akkor fogja közzétenni az EU-s kereskedési adatokat – amelyek nélkülözhetetlenek az SI státusz számításához –, ha a kereskedési helyszínek a kereskedési napok legalább 95%-ára jelentenek adatokat, és a bejelentett adatok minősége megfelelő, ellenkező esetben nem fogja publikálják az adatokat az érintett eszközosztályokra.


Írta

Olvass tovább