Eldőlt: Mégis taxi az Uber

Bejött a papírforma, az Európai Unió Bírósága a taxisokkal azonos szolgáltatásnak minősítette az Uber tevékenységét, így ugyanazok a szabályozások vonatkoznak rá, mint bármely személyszállító vállalkozásra – foglalta össze a ma reggel nyilvánosságra hozott ítélet lényegét Szimler Gergő, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje.

A szakértő szerint már május óta kevesen mertek volna fogadni a cég győzelmére. Akkor a Bíróság főtanácsnoka, Maciej Szpunar előzetes indítványban fejtette ki, hogy az Uber-t személyszállítási szolgáltatónak kell tekinteni és nem információtechnológiai szolgáltatásnak. Bár a főtanácsnoki indítvány nem bír kötelező erővel, a bíróság jellemzően elfogadja azt. A mai ítélet viszont most már végérvényesen azt jelenti, hogy az Uber a jövőben kizárólag az adott tagállami, helyi szabályozás által előírt jogosítványok és engedélyek birtokában végezheti a tevékenységét.

Milyen hatása lesz ennek a szolgáltatásra?

A döntés az EU tagállamokban kivétel nélkül mindenhol érvényes, de a személyszállító fuvarozókra vonatkozó konkrét szabályok tagállami, de akár városi szinten is különböznek. „Bár az ítélet országonként más és más terhet jelent a cég számára, a hatás mindenütt ugyanaz – mondja Szimler Gergő, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje. – Az Uber versenyelőnye minimálisra csökken, hiszen a taxi szolgáltatókkal azonos szabályoknak, engedélyezési eljárásoknak és biztosítéki követelményeknek kell megfelelnie. Budapesten ez a fix fuvardíj mellett, a kötelező vizsgákat, az autókra vonatkozó minőségi előírásokat és az kötelező sárga szín alkalmazást is jelenti, de a cég versenyelőnye azokban az országokban is minimálisra csökken, ahol nem ennyire szigorú a szabályozás.

Útelágazás

Az Uber az ítélet után sokhelyütt döntési helyzetbe kerül, nem kizárt, hogy további országokban is visszavonulót fújnak. Ez azonban természetesen csak azokra a szolgáltatás kategóriákra vonatkozik, amelyekben az Uber nem az újonnan kötelezővé vált feltételek szerint működött. Az EU-ban ugyanis az elmúlt időszakban az Uber már elsősorban azokat az al-márkáit erősítette, amelyek tényleges taxiszolgáltatásként üzemelnek. A mostani döntés ez utóbbi szolgáltatásokat természetesen nem érinti.

Az Uber a mostani döntéstől függetlenül olyan új felhasználói igényeket teremtett, amit ha egy szolgáltató nem tud követni, akkor hátrányba kerül, azokon a piacokon, ahol a szabályozás nem erősen korlátozó. „Ez látható a magyar piacon is, hiszen Budapesten mára alapfunkció lett a mobilos rendelés mellett a mobil applikáción keresztüli kártyás fizetés és a kocsikövetés is” – mondja Boros Árpád a KPMG közlekedési és gyártási szakértője. 

Veszélyben az innováció?

Ettől függetlenül könnyen lehet, hogy az ítélet visszaveti az elektromos autózás és az önvezetés terjedését – mondja Boros Árpád. Az egészen biztos, hogy az önvezető technológia áttörése az olyan dinamikus és technológiára nyitott közlekedési vállalkozások felől várható, amilyen az Uber, hiszen ezekkel szemben pontosan az a befektetők elvárása, hogy a nagy lépések megtételével megelőzzék a többi piaci szereplőt.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az Uber nemrégiben tett bejelentése, amely szerint 24000 elektromos önvezető autót rendelnek a Volvo konszerntől, ráadásul együtt is működnek a svédekkel ezek fejlesztésében. Az ilyen nagy kockázatú, de előremutató lépések hozzák magukkal a technológiai áttörést, ami nyilván csak akkor lehetséges, ha egyébként a megrendelő stabil és kiszámítható piaci környezetben, jó nyereségrátával működik. Ebben jelenthet most visszalépést a döntés – mondja Boros Árpád.

A szakértő szerint ugyanakkor az Uber európai háttérbe szorítása megnyitja az utat egy vagy több – a szabálykövetésben inkább élen járó – európai vállalkozás előtt, hogy betörjenek erre a piacra, erősítve az európai régióba profitot termelő innovatív, technológiai alapokon működő vállalatok nem túl népes táborát.


Írta

Olvass tovább