Generációváltás a magyar családi vállalkozásoknál

Súlyos örökség

Az utódlási problémák miatt a rendszerváltás idején alakult cégek egész sora kerülhet bajba a következő években, ám egy friss felmérésből kiderült: ez a jelenség a magyar gazdaság egésze szempontjából nem meghatározó.

Az italautomaták szerviz-ellátásával foglalkozó Bádi-Gran Kft. ritka madárnak számít. Az 1990-ben indult családi vállalkozás alapítója gondosan előkészítette a vezetőváltást: a feladatokat fokozatosan adja át a kiszemelt utódnak. Jelenleg ő maga már csak a stratégiai szintű tervezéssel foglalkozik.

Sajnos a legtöbb cégnél hiányzik ez a fajta tudatosság. „Az a tapasztalatunk, hogy sok nagy családi vállalkozásnál a tulajdonos nem tudja elengedni az irányítást, mások nem kapják meg érte azt a pénzt, amit remélnek, a vezetőváltás után pedig nem dinamizálódnak, hanem stagnál vagy visszaesik a nyereségtermelő képességük ” – mondja Csernitzky Péter, a KPMG Tranzakciós Szolgáltatások részlegének igazgatója.

Ez a téma az utóbbi években rendkívül forróvá vált, mivel a hazai cégek jelentős részét a rendszerváltás környékén alakították. Épp ezért várhatóan a generációváltás problémája is egy hullámban: a következő 3-5 évben fogja elérni a magyar cégvilágot.

Azt látni azonban, hogy az értékesítés és a cégek professzionális továbbvitele elé nem csak a tulajdonosok hozzáállása, hanem néhány magyar sajátosság is akadályokat görget.

Válogatós külföldiek

A családon belüli utódlás sok esetben nem járható út, mivel a leszármazottakat nem érdekli a vezetés, nem folynak bele időben, így aztán nem is tudják átvenni a menedzsmentfeladatokat. Az idősödő tulajdonosok sokszor akkor járnak a legjobban, ha a cégüket el tudják adni egy külföldi stratégiai befektetőnek. A magyar vállalatok egyrészt nem elég nagyok egy-egy ilyen tranzakcióhoz, másrészt csak akkor szeretnek vásárolni, ha biztosítva látják, hogy „nagyot kaszálnak”. A probléma csak az, hogy a külföldi pénzügyi befektetők gyakran inkább elkerülik az országot. A gyorsan változó jogszabályi környezet túlságosan nagy kockázatot jelent számukra. Várnak a kedvezőbb országminősítésre, mert a befektetési politikájuk ezt eleve megköveteli.

Aki külföldi létére mégis bemerészkedik a magyar piacra, az a tapasztalatok szerint jóhiszemű, viszont tart azoktól a kockázatoktól, amelyek a magyar vállalatoknál sokszor megjelennek: a politikai hátszél, és az erre alapozott üzletmenet, a szabálytalanságok, a szürke vagy fekete foglalkoztatás, az adóellenőrzések, a gyakori vezetőváltás. A vevő mindezt beépíti a felkínált vételárba is. „Az üzlet innentől kezdve nehezen jön létre, mivel az eladó a felsorolt faktorokat nem diszkonttényezőnek, hanem a normális működés részének tekinti, ezért jóval magasabb eladási árral kalkulál, mint amit a vevő kínál” – mondja a KPMG igazgatója.

A ’one man show’-ként működő vállalkozások értékesítésének másik problémája, hogy az egyszemélyi tulajdonos-cégvezető monopolizálja a tudást, azon belül sok esetben a vevői kapcsolatokat is. Ezzel az új tulajdonos akkor sem lesz 100 százalékig elégedett, ha – ahogy az a leggyakrabban történik – az eladó a tranzakció után egy ideig még részt vállal a cégvezetésben, hiszen az egykori elsőszámú, ám közben a vételárból alaposan meggazdagodott eladó együttműködési készsége nehezen prognosztizálható.

Persze cégeladásnál szóba jöhetnek a magyar tulajdonosi hátterű pénzügyi befektetők is, de ezek -főleg a Jeremie cégek- nem annyira a régi vágású nagy magyar vállalatokra vadásznak, mint inkább a startupokra. Ugyan létezik itthon egy pénzügyi befektetői kör, amely akár a „nagy halakba” is képes fektetni, és valóban komoly aktivitást mutat a felvásárlási piacon, de őket inkább a startup fázison túljutott, fiatalabb társaságok érdeklik, nem beszélve arról, hogy a családi vállalkozásokkal nehezen jutnak dűlőre.

Csernitzky Péter szerint a stratégiai befektetőket azoknak a cégek érdeklik leginkább, amelyek nem csak nyereségesek, de erős cash flow-val bírnak, eredményük nem mutat túlzott volatilitást, a piaci részesedésük pedig 10 százalék feletti, de semmiképpen sem uralják az egész piacot, hiszen akkor nem lehetne látni bennük növekedési potenciált.

Persze attól, hogy az említett feltételek közül valamelyik hiányzik, még lehet érdeklődés a társaságra, feltéve, hogy van legalább egy jól bevezetett márkaneve, ami alatt az új tulaj valamit forgalmazni tud. Ebben az esetben inkább a piacszerzés, mint az eredmény motiválja a vevőt, ám ez manapság ritkább, mint a 90-es években volt.

Az eladási ár maximalizálásának legfontosabb feltététele tehát a vevői igényeknek megfelelő működési környezet és vállalatirányítási rendszer kialakítása, illetve a vevő szempontjából kockázatosnak vélt folyamatok feltárása, megoldása, de legalábbis őszinte bemutatása. Fontos, hogy mindez a tranzakció megkezdése előtt megtörténjen, hiszen ha menet közben éri csalódás a vevőt, akkor bizalmát nem lehet visszaszerezni.

A magyar gazdaság könnyedén túléli

Hogy a generációváltás pontosan mekkora problémát jelent, arról megoszlanak a vélemények. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem pénzügyi és számviteli karának dékánja szerint nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintett cégek kétharmada nem él túl egy ilyen váltást, egy ekkora mértékű, az egész szektorra kiterjedő bedőlés pedig komoly gazdasági és társadalmi kockázatot rejt magában. Ez az álláspont az elmúlt években igen népszerűvé vált. Az Opten friss kutatása azonban új megvilágításba helyezi a kérdést: a céginformációs szolgáltató adatai szerint 1546 olyan cég van a magyar nyilvántartásban, amelyiknek az árbevétele eléri a 100 millió forintot és 2000 óta ugyanaz a személy vezeti, aki egyben tulajdonosa is a társaságnak. Az említett cégek közül 562 olyan van, ahol az egyszemélyi vezető betöltötte a 60. életévét. A helyzet koránt sem olyan borús, mint amilyennek elsőre látszik. A problémásnak tűnő cégek összesített árbevétele 2014-ben 274,8 milliárd forint volt, az összes magyar cég árbevételének mindössze 2,6 ezreléke (!), így megállapítható, hogy a teljesítményük esetleges romlása nem okozna maradandó károkat a magyar gazdaságnak. Bár mint Pertics Richárd, a céginformációs vállalat igazgatója hozzáteszi: ezek a társaságok nemcsak önmaguknak és a dolgozóiknak okozhatnak gondot azzal, hogy működési zavaraik akadnak a tulajdonos-vezető kiesése miatt. Az alvállalkozókat és a megrendelőket egyaránt veszélybe sodorhatják, azaz láncreakciót indíthatnak be.

A cikk a Figyelő 2016. október 13-i számában jelent meg, a szerző Devecsai János