Hogyan tudunk megspórolni ötszázezer eurót?

Az új év kezdetén sok mindenhez hozzá kell szoknunk: többek között más a dátum, és új, nagy odafigyelést igénylő adóváltozások is életbe léptek. Ez az év mindezek mellett egy új szabályozást is tartogat számunkra, melynek az a különlegessége, hogy az érintett kötelezettséget nem is magyar jogszabály tartalmazza, hanem német, így nem lenne csoda, ha sokak figyelmét elkerülné. Pedig ez a kis figyelmetlenség akár 500 ezer eurós büntetést is vonhat maga után.

Milyen kötelezettséget róna vállalatunkra egy német jogszabály? – tehetjük fel joggal a kérdést. Ráadásul milyen alapon bírságolható egy magyar vállalkozás? A kérdésre a választ Németország első minimálbér-szabályozásában (az úgynevezett MiLoG-ban) kell keresni. A történelmi szabályozás, mely először ír elő általános legkisebb kötelező munkabért, óránként 8,5 euró minimálbér fizetésére kötelezi a munkáltatókat. Ez önmagában egy magyar vállalkozás számára talán még nem tűnik olyan rendelkezésnek, amellyel érdemben foglalkozni kellene. Ez így is van mindaddig, amíg az érintett személyi kör nem kerül szóba: a 8,5 eurós minimális órabért ugyanis nem csak a német vállalatok által foglalkoztatott németországi munkavállalók számára kell biztosítani. A szóban forgó szabály azokra a munkavállalókra is kiterjed, akik nem németországi munkáltató alkalmazásában állnak, de – akár átmenetileg is – Németország területén végzik munkájukat. Egy olyan magyar vállalkozás munkavállalói például, akiket betanulásra, vagy egy-egy projekt elvégzésére kiküldenek a német anyacéghez, a fentiek fényében az említett szabályozás alá esnek, így a kinti munkavégzés idejére a munkáltatónak ledolgozott óránként legalább 8,5 eurónak megfelelő bruttó munkabért kell elszámolnia részükre. Mindez akkor is irányadó, ha a munkavállaló nem is tölt annyi időt Németországban, mely – az egyéb körülményeket is figyelembe véve – németországi adófizetést indokolna.

A fuvarozás területén még részletesebb követelményekkel találkozhatunk. Ha egy magyar fuvarozó magyar sofőrrel szállít németországi lerakodási helyre vagy németországi felrakodási helyről szállít, akkor a németországi szakaszon végzett munka tekintetében biztosítani kell a fent említett minimálbért. Sőt, amennyiben csak átmenő forgalomról beszélünk, de annak „súlypontja” a németországi tranzit, akkor ez esetben is megvalósulhat a kötelezettség.

A minimálbér-elvárás teljesítésének bizonyítására rendelkezni kell – német nyelven is – az időelszámolással és a munkaszerződéssel, a kijelölt német hatóságok ugyanis kérhetik és ellenőrizhetik a dokumentációt. A megfelelő munkabér elmaradása esetén pedig 500 ezer eurós büntetést is kiszabhatnak a munkaadóra. Ha megvan a minimálbérszint, de a fent említett dokumentáció elmarad, akkor is kiszabható 30 ezer eurós bírság.

Az 500 ezer eurós bírság elkerülése ugyanakkor kihívásokkal teli. Probléma merülhet fel például a gyakori bérváltoztatások kapcsán – értelmezésünk szerint ugyanis napidíjakkal nem kezelhető a kérdés -, valamint a forint−euró árfolyam mozgása is nehezen követhetővé teszi az előírásnak való megfelelést. A Németországba küldött, küldendő magyar munkavállalókat is érdemes tájékoztatni arról, mit tegyenek, ha a fent említett hatóságok embereivel találkoznak.

A törvény gyakorlati alkalmazását még Németországban is rengeteg kérdés övezi. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az érkező új információkat, hogy minél nagyobb esélyünk legyen a bírságok elkerülésére.

 

A cikk a Napi Gazdaság 2015. január 14-i számában jelent meg.

Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, ossza meg ismerőseivel:
Share on LinkedIn0Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Fűzzön hozzá gondolatokat