Sok kicsi sokra megy!

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban gondot jelent a gazdasági életben a fizetési morál alacsony szintje. Ez hazánkban különösen jellemző a vállalkozások egymás közötti ügyleteire, de a hatóságok gyakorlatában is megfigyelhető.

Ez a probléma váltotta ki az uniós szintű egységes szabályrendszer kidolgozását (a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011. február 16-i 2011/7/EU-irányelv), melynek csak egyik eleme a behajtási költségátalány. A komplex szabályozás a késedelmes fizetések csökkentése érdekében kötelező érvénnyel írja elő például a maximum 60 napos fizetési határidőt a vállalkozások egymás közötti szerződéseiben, a minimum 40 eurós behajtási költségátalány felszámítását már egynapos késedelem esetén is, és hogy a késedelmi kamat legalább 8 százalékkal legyen magasabb a hatályos jegybanki alapkamatnál.

Jó hír, hogy a különböző nyilvánosan elérhető kutatásokból az derül ki, hogy az irányelv hazai, 2013. július 1-jei bevezetése óta lassan ugyan, de javul a magyar társaságok esetében is a fizetési hajlandóság.
Most nézzük meg röviden, hogy a relatíve új intézménynek számító behajtási költségátalányt hogyan kell kezelni számviteli és adózási szempontból, figyelemmel a közelmúltban megjelent NAV-tájékoztatóra.
A jogosultnak (vagyis akinek a számláját nem fizették ki időben) kockázata nem merül fel akkor sem, ha kifejezetten elengedi a költségátalány megfizetését, és akkor sem, ha arról kifejezetten nem mond le. Ugyanis a jogosultnak (az óvatosság elvét alapul véve) egyáltalán nincs könyvelési teendője, és a társasági adóalapját sem kell módosítania.

Ha az adós később mégis megfizeti a behajtási költségátalányt, akkor a jogosult e tételt az egyéb bevételek között könyveli a tényleges megfizetéskor, aminek hatására az adózás előtti eredménye nő.
A kötelezettnek már jóval több számviteli feladata keletkezik. Késedelembe eséskor például minimum 40 eurónak megfelelő behajtásiköltségátalány-összeget kell kötelezettségként kimutatnia a könyveiben, ami már önmagában jelentős adminisztrációs terhet jelenthet a cégeknek. Amennyiben az adós ezt az összeget ténylegesen meg is fizeti a jogosultnak, azt egyéb ráfordításként elszámolhatja. Ha a jogosult a késedelembe esést követően kifejezetten lemond a behajtási költségátalányról, a kötelezett kivezetheti annak összegét a könyveiből a rendkívüli bevételekkel szemben.

Nem ennyire egyértelmű, hogyan kell eljárni abban az esetben, ha sem megfizetés, sem kifejezett, hanem csak hallgatólagos elengedés történik. Ilyenkor az adós akkor számolhatja el rendkívüli bevételként a nyilvántartott összeget, amikor a jogosult elengedésre irányuló szándéka egyértelműen felismerhető a számára. Véleményünk szerint ez a kitétel a gyakorlatban sok feszültséget okozhat a felek között, ezért javasolt az ehhez a témához kapcsolódó eljárásról is megállapodni a szerződés megkötésekor.

Gyakorlati tapasztalatunk szerint a szállítók a késedelmi kamatot nem túl gyakran érvényesítették a késedelmes fizetés jogkövetkezményeként, mivel igyekeztek a jó üzleti kapcsolatot megőrizni. Ugyan a jogosultra a behajtási költségátalány „hallgatólagos” elengedése nem ró majd többletfeladatot, és ezáltal nem ösztönöz a fizetés követelésére, de a késedelmesen fizető fél az új szabályok hatására egyre inkább abban lesz érdekelt, hogy határidőre fizessen. Késedelmes fizetés esetén mindenképpen könyvelnie kell ezt a tételt, illetve minden egyes meg nem fizetett behajtásiköltségátalány-összeget bevételként is el kell számolnia, növelve ezzel az adózás előtti eredményét, és tudjuk: sok kicsi sokra megy!

A cikk a Napi Gazdaság 2014. szeptember 10-i számában jelent meg.

Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, ossza meg ismerőseivel:
Share on LinkedIn0Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Fűzzön hozzá gondolatokat